# 3 - Váratlan vendégek

Sziasztok!
Itt lenne a 3. részt.
Nincs különösebb hozzáfűzni valóm, csak annyi, hogy ha elolvastátok a részt, kérlek valahogy jelezzétek ezt. Valamelyik gomb megnyomásával vagy akár egy kommentel. Mindkettőnek örülök.:)
Jó olvasást kívánok a részhez, remélem tetszeni fog
Vivu.

.::Bella Lenoer::.

Éppen az aznapi híreket nézem, amikor hirtelen ajtókopogásra leszek figyelmes. Percekig nem mozdulok el a helyemről arra várva, hogy valamelyik másik lány nyissa ki az ajtót, de egyetlen egy jelentkező sem tűnik fel. Morgolódva felállok a helyemről és az ajtóhoz sietek.
- Megyek már! - kiáltok a váratlan vendégünknek, mire apró nevetések hallatszódnak be az ajtón. Furcsállva sétálok végig a folyóson, de különösebben nem foglalkozom a dologgal. Az ajtókilincsre tapasztom a kezemet, majd egy erős rántással kinyitom az ajtót. - Zayn! - ugrok szerelmem karjaiba, amint megpillantom őt az ajtóban álldogálva. - Te...vagyis ti mit kerestek itt? - kérdezem tőlük.
- Köszönjük a kedves fogadtatást. - színlel felháborodottságot Harry, majd egy mosoly kíséretében egy öleléssel üdvözlöm őt is.
- Lányok! Vendégek! - kiáltok teljes erőmből, mire hangos trappolások zaja üti meg a fülemet, ami minden bizonnyal a lépcső felől érkezik. Hirtelen elkap a Déjá vu érzés: majdnem úgy történnek a dolgok, mint az első találkozásunknál, csak akkor mi mentünk hozzájuk és egyáltalán nem ismertük egymást. - Öhm..gyertek be. - invitálom őket be a házba, miután eljut a tudatomig, hogy még mindig az ajtó előtt várakoznak.
- Köszi, ideje volt. - szólal meg Harry, fancsali képet vágva, majd mintha csak otthon lenne, egyenesen a nappaliba siet, ahol kényelmesen leveti magát a kanapéra.
- Ne haragudj, nincs valami jó kedve. - kér bocsánatot helyette is Liam, majd ezután követve Harry tettét, elsétál mellettem.
- Vettem észre. - kommentálom magamban a helyzetet.
- Srácok! - hallom meg Jessica hangját, amint leérnek az emeletről. - Hát ti? - értetlenkedik ő is, de kérdésére ő sem kap választ, mert ahogy Liam meglátja őt, azonnal karjaiba emeli és megcsókolja.
- Hát gondoltuk beugrunk. - felel végre Niall iróniával a hangjában.
- De most komolyan. - kérleli a srácokat Emma. - Mit csináltok New York-ban? - foglal helyet az étkezőben lévő székek egyikén.
- Talán fellépésünk lesz? - kiabál be a nappaliból Harry cinikus hangnemben.
- Ennek meg mi baja van? - kérdezi Nora, miközben fejével az előbb említett helyiség felé biccent, mire a srácok csak egy legyintéssel jelzik, hogy ne is törődjünk vele.
- Tudjátok mi bajom van? - lép be hirtelen közénk Harry mérges arckifejezéssel. A srácok gyorsan próbálják lecsillapítani őt, de elkéstek vele.- Az, hogy nekem marhára nem volt kedvem ehhez az egészhez. - feleli kissé magasabb hanggal a kelleténél. - Marhára nem volt kedvem ide jönni hozzátok és színlelni, hogy minden rendben van. - tör ki magából teljesen, majd megfogja magát és sietősen a kijárat felé siet. Liam utána siet, hogy megállítsa őt, míg mi mindannyian értetlenül próbáljuk felfogni a hallottakat. Mégis miféle probléma lehetne még, ha már mindent megbeszéltünk? Elméletileg már Stella-val is tisztázták a helyzetet, így abszolút nem tudom mi üthetett belé.
- Harry várj már egy percet. - halljuk meg Liam kérlelő hangját.
- Hagyd. - szólal meg Stella, mikor utánuk megy. - Hagyd elmenni őt. - fordítja maga felé Liam-et, aki meg sem hallotta az előbbi kijelentését. - Ha nem kíváncsi ránk, hadd menjen. - rántja meg a vállát.
- Mindig is szeretted, ha úgy mennek a dolgok, ahogy te akarod, nem de? - lép elé elég közel Harry. Érezni közöttük a szikrákat, amik ha nem akadályozzuk meg fellángolnak, de sajnos ezek a szikrák nem a szerelem jelei, hanem inkább a gyűlöleté.

.::Jessica Moun::.

- Hogy vagy? - kérdi Liam, mikor már a szobámban vagyunk kettesben, mire értetlenül tekintek rá. - Tudod mire gondolok. - folytatja, mire csak megrázom a fejemet, jelezvén, hogy fogalmam sincs, hogy miről beszél. - Hát...hogy.- vakargatja zavartan a tarkóját. - Tudod, hogy az apád és a húgod...- kezdene bele, de nem hagyom, hogy folytassa.
- Nem érdekelnek. - válaszolok még be nem fejezett mondatára.
- Értem. - bólogat bambán. - Csak tudni szerettem volna, mi van veled. - tekint mélyre hatóan a lelkembe, azokkal a gesztenyebarna szemeivel, majd elmosolyodik. - Hiányoztál. - mondja végezetül, majd anélkül, hogy megvárná én mit felelek, ajkait enyéimre tapasztja egy mézédes csókra.
- Te is nekem, nagyon. - válaszolok neki, miután elválnak ajkaink. - Meddig lesztek itt? - kérdezem tőle, mire újra lehajtja a fejét.
- Még kérdéses. - feleli, de érzem rajta, hogy nem őszinte.
- Szóval nem sokáig? - emelem meg állánál fogva, hogy szemébe nézhessek. - Hamarosan megint elmész? - kérdezem tőle könnyeimmel küszködve, mire csak egy aprót bólint. Hirtelen felpattanok a helyemről és az erkélyem elé lépek, miközben pár könnycsepp csordul ki a szememből.
- Jessica...- szólít a nevemen. Biztos vagyok benne, hogy most magyarázkodni szeretne, de nem adva erre esélyt neki fordulok vele szembe.
- Megint elmész és hónapokig nem láthatlak. - közlöm vele tényként. - Tudod milyen nehéz volt ezt is kibírni nélküled? - adom ki végre neki az érzéseimet. - Ha megint elmész, nem tudom mi lesz vel...- törnek elő a szavak a számból.
- Hé. - kulcsolja össze a kezeinket. - Most itt vagyok és csak ez számít. - mondja, majd egy apró csókot nyom a homlokomra, mire a mellkasába fúrva arcomat ölelem őt át.