# 2 - Te játszol velem?

Sziasztok!

Ugyan az előző részhez ismételten nem kaptam sok kommentet, mégis itt vagyok!

Meghoztam nektek a 2.részt.

Remélem, hogy tetszeni fog!

Jó olvasást kívánok és írjatok véleményt! :)

Vivu.

Jessica:

Karácsony közeledtével egész New York mesébe illően pompázik a sok fénytől, amivel ki van világítva. Egyébként is tele van minden épület reklámokkal, de égőkkel díszítve még gyönyörűbbek, mint alapjában véve.

Ajándékok után kutatva sétálok a kirakatok sorai között, miközben gondolataim teljesen máshol járnak. Miért pont most? Miért jöttek ide? Mégis mit akarhatnak most tőlem, mikor már kezd rendbe jönni az életem?
- Kicsim, próbálj megnyugodni. - nyugtatgat a vonal túloldalán édesanyám, akit rögtön a koncert után felhívtam, elpanaszolni gondjaimat.
- De nem megy anyu. - válaszolok neki, miközben könnyeimmel küszködöm. Amióta megpillantottam őket, azóta akarnak folyni áradatként, de a többiekre nézve muszáj visszatartanom.
- Beszéltél már velük? - érdeklődik arról, hogy váltottam e velük már pár szót, mire elhabogok egy gyors nemet. Nem volt erőm odasétálni hozzájuk és  bármit is mondani nekik. Az első pillanatban, amikor észrevettem őt meglepettséget éreztem, de utána teljes mértékben a gyűlölet áradt belőlem feléjük. Legszívesebben oda mennék hozzájuk és szembe köpném őket. - Akkor tedd meg! - biztat arra, amiről tudja, hogy nem akarom megtenni. Nem akarom, de mégis muszáj.
Gyorsan összeszedem magam, majd miután legördítek egy pohár vizet a torkomon, oda sétálok hozzájuk. Számat szólásra nyitom, de azonnal becsukom azt, mielőtt valami olyan mondanék, amit lehet, hogy később megbánok.
- Sziasztok. - nyögöm ki végül, majd lehajtom a fejemet és a földet kezdem el tanulmányozni. A reakcióra egyáltalán nem számítok: szorosan megragadja a karomat, majd szorosan magához von, de azonnal ellököm magamtól, mire furcsálló tekintettel mered rám. - Mégis mit vártál? Idejössz és rögtön rendbe jön minden? Tudod a dolgok nagyon nem így működnek. - szólalok meg az átlagnál kissé erősebb hangnemben, mire mindketten meghökkennek. Letörlök az arcomról pár könnycseppet, ami akaratlanul is kicsordult, majd feléjük tekintek. - Mit akartok itt? - kérdezem tőlük udvariatlanul.
- Karácsony van. - szólal meg pár másodperc után. - Látni akartalak. - folytatja, mire akaratlanul is egy 'pff' hagyja el a számat. Megrázom fejemet, majd gyűlölködő pillantásokat lövellek feléjük.
- És őt minek hoztad el? - biccentek a másik személy felé, aki ezután szomorúan lehajtja fejét, mintha bántaná őt szavaim.

- Csak szeretne téged megismerni, hiszen a testvéred! - védi meg őt azonnal, mire kidüllednek a szemeim, bár igazából meg se kéne lepődnöm.
- Nem tartom testvéremnek azt az embert, aki elvette tőlem az apámat. - fordulok ki magamból teljesen, majd megrázom a fejemet lemondóan. - Különben sem vállalnék fel a nyilvánosság előtt egy ilyet. - utalok kissé kirívó megjelenésére. Saját magamon is meglepődöm, hogy hogyan hagyhatják el ilyen szavak a számat, hiszen sosem voltam ilyen. Sosem keltem ki magam ennyire egy ember miatt. Egyedül csak nekik sikerült kihozniuk belőlem az ördögöt.
- Ő nem tehet semmiről. - próbál meggyőzni, de ez sem hat meg. - Az én hibám volt az egész. - próbál meggyőzni és ugyan igaza van, én akkor sem tudnám testvéremként szeretni ezt a lányt. Megfogom magam, sarkon fordulok, majd visszasétálok Stella-hoz, aki végig az egyik kirakatnál várt engem.

Stella:

Szörnyű érzés volt végig nézni azt, ahogy ez a két ember - név szerint Billy Moun és Alexis Moun, Jessica vér szerinti édesapja, és annak lánya - elgyengítenek egy olyan embert, aki a hosszú évek elteltével erősödött  csak fel, de nem tehettem semmit. Ha odamentem volna, lehet, hogy csak rosszabbítok a helyzeten, így csak vártam, hogy Jessica elrendezze ezt az egészet. Körülbelül tíz perc után tért vissza hozzám és kérte, hogy azonnal menjünk haza. Nem kérdeztem tőle semmit, tudtam, hogy később elfogja mondani, most csak fel kell dolgoznia a történteket, hiszen ennyi évet követően egy apa felbukkanása nagy port kavar a lélekben. Egyébként is értelmetlen az egész dolog. Mit akar most tenni? Újra hozni a hibáját? Mert ugyan arra kíváncsi leszek, hogy akarja végig hajtani.
- Kérsz még zsepit? - kérdezem tőle, majd szorosan átkarolom őt, hogy érezze, itt vagyok mellette, bármiben számíthat rám, de csak megrázza fejét, jelezvén, hogy van elég neki is.