2. évad - Bevezető

Sziasztok.

Ahogy láthatjátok visszatértem. Most biztosan felmerül bennetek a kérdés, hogy mégis miért. Az ok egyszerű: nem tudok így véget vetni a történetnek. Iszonyatosan a szívemhez nőtt és nem szeretném, ha ennek így lenne vége. Éppen ezért kísérletélek meg egy utolsó próbálkozást. Másrészt pedig kaptam olyan kommenteket a befejezést illetően, amik nagyon megenyhítették a szívemet, mint például, hogy valakinek ez volt a kedvenc blogja vagy, hogy valaki az én blogom miatt kezdett el írni! Nagyon jó ezt hallani, hogy valakit éppen az én történetem inspirált.:)
A 2.évadot elölről fogom írni, bár lehetséges, hogy lesznek benne hasonló történések, mint az első változatban. Amennyiben elegendő visszajelzéseket kapok folytatom a történetet. Mivel szeretnék erre a történetre koncentrálni, addig a többi blogot csak deaktiváltam, ami azt jelenti, hogy ha ennek vége, azokat is folytatni fogom.
Nos nem is szaporítanám tovább a szót. Jó olvasást kívánok a 2.évad bevezető részéhez...:)
Vivu.

„Vannak dalok, amiktől táncra perdülünk. Dalok, amiktől énekelni kezdünk, de azok a legjobb dalok, amik felidézik benned, amit akkor éreztél, amikor először hallottad őket.”

Jessica szemszöge:

A percek az órák, a napok csak úgy telnek, én pedig már észre sem veszem, hogy múlik az idő. Az emlékek leperegnek szemeim előtt, amint végig sétálunk az oltár előtt, majd helyet foglalunk az egyik padsorban. Még ma is látom, amikor, hogy arca igazi mosolyra derül, felmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Már több mint két hónap telt el az esküvő óta… két kínkeserves hónap, nélküle. Most pedig már november közepe van, az elbarnult levelek már hulladoznak a fákról, az idő egyre csípősebb és a tél is hamarosan beköszönt. 

- Mit csinálsz? – lép be a szobámba a kisöcsém, Justin, majd lehuppan mellém az ágyra. Megpuszilom a homlokát, majd szorosan magamhoz ölelem. – Héj. – kiáltozik tehetetlenségében. – Fúj, ne puszilgass már. – mondja, majd teljes erejéből próbál eltolni magától. Elmosolyodom, majd megsimogatom a fejét. Mindig is utálta, ha puszilgatom, de én direkt ezért is csinálom. – Jessi engedj már el. – próbálkozik, mire csiklandozni kezdem a hasát, amitől hangos nevetésben tör ki. – Ne csináld már. – kérlel fulladozva a nevetéstől.

- Hiányoztál már picúr. – húzom ismét magamhoz, mire megadja magát, s ő is karjaimba hullik. Simogatni kezdem hátát, mire ő fejét a mellkasomba túrja. Percekig nem szólalunk meg, csak öleljük egymást.

- Te is nekem. – mondja, mikor elenged. – Gyakrabban hazajöhetnél. – mosolyodik el, majd leül velem szemben. Lábait törökülésbe helyezi, majd figyelmét végleg nekem szenteli. Önkénytelenül is elmosolyodom, ahogy azokba a reménytől való csillogó, barna szemeibe nézek.

- Megpróbálok. – válaszolok neki végezetül, mikor észreveszem, hogy édesanyánk az ajtófélfának, mosolyogva minket pásztáz a tekintetével. Mindketten felpattanunk, majd megállunk anyu előtt az ajtóban, mert hirtelen megjelenik mögötte George is egy fényképezőgéppel a kezében.

- Gyerekek, a mai napot meg kell örökítenünk. – szólal meg mély hangján, majd tekintete elé emeli a gépet. A végkifejlet valami elképesztő lett: pont lekapta, ahogy próbálok puszit adni Justin-nak, de ahogy ő rájön a dolgok szándékára, grimaszolva azonnal elhúzza a fejét.

 George egyébként Justin édesapja, aki egyben az én nevelőapám is. Már több éve a családunk tagja, de még mindig nem tudtam megbarátkozni vele, így a kapcsolatom sem valami felhőtlen vele, ezért arra sem vagyok képes, hogy az apámnak nevezzem őt, pedig sokkal jobban megérdemelné ezt a címet, mint az az embert, aki ténylegesen az apám.

- Na gyertek, menjünk ebédelni. – hangzik el a végszó anyám szájából, mire mindannyian a konyha felé vesszük az irányt. Az asztal már szépen, igényesen megvan terítve, már csak arra vár, hogy helyet foglaljunk körülötte és elfogyasszuk rajta az étkünket. Pár percen belül ez meg is történik. Családi és meghitt hangulatban telik el az ebéd, mint még soha, és ez furcsa érzéseket kelt bennem. Úgy érzem végre sínen van az életem, végre egy rendes családom van.

Harry Styles:

Egy nagyot sóhajtok, amint belépek a londoni lakásom ajtaján. Azonnal ledobom a cuccaimat az első helyre, ami az utamba esik, majd felrohanok az emeletre, hogy egy jó meleg vizes zuhanyt vehessek. A tűzforró víz égeti bőrömet, amint a vízcseppek végig peregnek az egész testemen. Körülbelül fél óra múlva, mikor már megunom az álldogálást, kilépek a zuhanykabinból, majd egy törölközőt tekerek alsótestrészem köré. Levetem magamat az ágyamra, majd a távkapcsolóért nyúlok, hogy valami érdekességet nézzek a tv-ben, de semmi figyelemreméltót nem találok. A fárasztó koncert miatt szemeim azonnal lecsukódnak, majd mély álomba szenderülnék, de egy ismerős dal szólamai ütik meg a fülemet.

We just met for the first time,                         Csak most találkoztunk először,

But I'm immediately fell in love                      De azonnal szerelembe estem,

I'm doing what I want to do                           Azt fogom tenni, amit akarok,

Just baby let me love you                               Csak bébi engedd, hogy szeresselek

A közös dalunk az Icapella nevezetű lánybandával, akikkel már vagy több mint két hónapja nem találkoztunk. Eredetileg az esküvőre csak Liam volt hivatalos, de aztán a végén Jessica minket is meghívott, amire természetesen nem mondtunk nemet. Először pár embernek – köztük nekem sem – volt ínyére a dolog a többi lánnyal való viszony miatt, azonban az esküvőn sikerült mindenféle ellentétet félrerakni és megegyezni abban, hogy a feszültség ellenére, amit egymásnak okoztunk megpróbálunk jó barátok maradni. Pár perccel később rezgő hangra leszek figyelmes, ami a nadrágom zsebéből szól. Először valami ismeretlen élőlényre tippelek, majd eszembe jut, hogy ott hagytam a telefonomat.

' Holnap délre ott vagyunk. Valami finomat főzz nekünk!! Puszillak: Gemma. '

Pillantok a telefon képernyőjére, amin ez az üzenetet áll. Elmosolyodom, majd leülök az ágyra és azon töprengem vajon mit is főzhetnék a családomnak, akik holnap meglátogatnak engem a rengeteg koncert közepette. Az utolsó gondolat, ami eszembe jut az a csirkehús rizzsel, majd az álom végleg magával ragad...